2013. november 14., csütörtök

Szójapörkölt tésztával



Ez az étel önmagáért beszél. Hihetetlen gyorsasággal lehet elkészíteni, sőt még van egy kis trükköm is! Amikor gyorsítani szeretnék a főzés menetén, a vizet mindig vízforralóban előmelegítem, mint például ma.

Borsó levest főztem, másodiknak ezt a szójapörköltes tésztát. A zöldségeket az előre felforralt vízzel öntöttem le, így a leves pillanatok alatt felforrt. A tészta főzővízét is előre forraltam. 

Ezt a trükköt még egy főző műsorban láttam (Jamie Oliver), előszeretettel alkalmazom is :)


Amikor ezt az ételt először készítettem, valójában tofu pörköltet készültem főzni.
  
Elkészült a pörkölt alapja, mikor sehol sem találtam a tofut a fagyasztóban (2 napig kell fagyasztani, mielőtt a pörköltbe kerül), nem csoda, hiszen elfogyott.

Teljesen elképedtem, ez meg hogyan történhetett?!
Nagy csodálkozásom közepette  egyszer csak bevillant egy ötlet, tehetnék bele szójagranulátumot tofu helyett. Gondoltam lesz, ami lesz, bele is tettem. 

Mondanom sem kell, nagy sikert aratott :) 

Szeretem, amikor az élet közbeszól .Szerencsére nem estem pánikba, így tudtam figyelni a megérzéseimre, és így gazdagabbak lettünk egy étellel, és egy tapasztalattal.



Szójapörkölt tésztával




Hozzávalók: 

(2-3 főre)

25 dkg tészta (ízlés szerint bármilyen tészta)
2-3 ek. szójagranulátum
2 db paradicsom
1 db kisebb paprika
közepes fej vöröshagyma
olaj
bors
pirospaprika


Feltesszük főlni a tésztát.

Közben pörkölt alapot készítünk.
A hagymát olajon megdinszteljük, hozzáadunk egy kevés pirospaprikát.
Belevágjuk a hámozott paradicsomot, paprikát. Sóval, borssal fűszerezzük.

Vízforralóval vizet melegítünk, leöntjük vele a szójagranulátumot (annyi vízzel, hogy jól ellepje).

Ha a paprika megpuhult, belekeverjük a jó alaposan kinyomkodott szójagranulátumot.



A pörköltet összekeverjük a tésztával, és már tálalhatjuk is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...