2013. november 11., hétfő

Magamról, a blogomról ....

Miért is hoztam létre ezt a blogot?- tűnődtem magamban a minap.

Lassan már hetedik éve annak, hogy vegetáriánus lettem. Körülbelül egy évet ölelt fel az az időszak, amíg leszoktam a hús evésről. A családom nem ellenezte, sőt még támogattak is benne.
Egy ideje már titkon foglalkoztam a gondolattal, hiszen nekem tetszik az ötlet, hogy vega legyek.
A döntő fordulat akkor következett be, amikor az anyukám elment egy Pránanadi tanfolyamra.
Három hétig szigorú szabályokat kellett betartania, közöttük a húsevés tilalmát.

Gondoltam: Most vagy soha!

Neki is láttam nagy lelkesen a magam körülbelül 18 évével. Mivel a témában járatlan voltam, és számomra a vegaság azt jelentette akkoriban, hogy nem eszek húst, eltartott egy ideig.
Ugyanazokat az ételeket ettem, csak éppen a húst vettem ki belőlük, mondhatom csupa egészség!
Istenem, ha akkoriban tudtam volna a vega rakott káposztáról, és arról a hihetetlen sokrétűségről, ami a vegetáriánus illetve a vegán konyhaművészetre jellemző.

Még most is mosolyt csal az arcomra, ha eszembe jut az a naiv, lelkes, elszánt fiatal lány, aki valaha voltam. 

Aztán az interneten kezdtem receptek után keresgélni, szakácskönyveket vettünk.

Ahogy telt múlt az idő, azt vettem észre, hogy az anyukám kezd egyre inkább úgy táplálkozni, mint én.
Már csak akkor evett húst, ha étteremben, vagy vendégségben voltunk. A mai napig tartja magát a véleményéhez: "Ha megkívánom a húst, meg is eszem!".
Manapság ez egyre ritkábban esik meg. Bár persze, amikor a nagybátyám nálunk ebédel, anyu a pecsenyéből mindig bekap egy pár falatot :) A pecsenye nálunk tradicionális étel, úgy ahogyan azt az én drága nagyim mindig is főzte.

/ Itt meg kell, hogy jegyezzem, az anyukám imád főzni, lekvárt, savanyúságot eltenni, és a recepteket vegánosítani, többnyire vegánul táplálkozik, csak hát az a sült kolbász ne lenne:) és imád kötni /

Úgy 4-5 éve lehettem vega, amikor megismerkedtem  egy számomra új fogalommal :


a Vegán Táplálkozással.

Állati eredetű tejet jó ideje nem ittunk már, anyunak sem az íze nem tetszett, sem a gyomrának nem esett jól, így szójatejet használtunk a főzéshez.
A tojás. Hát igen, a tojás! Abból meg nekem sikerült kiszeretnem villám sebességgel.
A szaga, az íze. A mai napig szívesebben nyúlok a nyers húshoz, minthogy felüssek egy tojást.

Emlékszem valamilyen rántott ételt készítettem aznap délelőtt, mikor elhatároztam, többet nem eszek olyan ételt, amit tojásba paníroztak. Nagyon elszánt voltam, felütöttem a szakácskönyvet, megkerestem a panír recepteket. Izgultam, anyu vajon mit fog szólni hozzá, és mit fogok csinálni, ha ehetetlen lesz az étel?

Mire hazaért a városból, már minden be volt panírozva. Az ebéd nagyon finomra sikerült :)
Ezután elkezdődött a tojás és állati fehérjét tartalmazó tejtermékek kiszorítása az étrendünkből.

Nem volt egyszerű. 

Az anyukám mindig is támogatott, nem ellenzett, tiltott semmit. Nagyon hálás vagyok Neki ezért <3

A kedvenc ételeit viszont nem adta egy könnyedén: krumpliprósza, tejfölös bab leves......
A vegán ételektől nem lehet azt elvárni, hogy az ízük egy az egyben megegyezzen a húsos, állati fehérjét tartalmazó ételek ízével.

Ma már vegánul esszük a krumpliprószát is, és nagyon finom :) hiszen zalaiak vagyunk, a prósza nagyon is fontos étel nálunk, pont, mint a dödölle :)

Szóval miért is döntöttem egy saját gasztroblog elindítása mellett?
Az évek során rájöttem, ha enni szeretnék, akkor  főznöm kell magamnak. Nem állunk túl jól vega ill. vegán éttermekből Zalaegerszegen.

Szeretnék segíteni azoknak az embereknek, akik szívesen főznének vegánul, csak nem tudják mit és hogyan, illetve azoknak, akik gyorsan, egyszerűen szeretnének valami finomat főzni.

Nem feltétlenül kell szigorúan vegánnak lenni, egy vegán étel elkészítéséhez, illetve elfogyasztásához. Vegyes táplálkozásúak is beilleszthetnek egy egy ételt a húsos étrendjükbe. 

Ezek a receptek mind kipróbáltak, egyszerű az elkészítésük, mindennapi főzésre alkalmasak.
A főzés a hobbimmá vált, nagyon szeretem. Imádok új recepteket kipróbálni, kísérletezni.
És ezek eredményét szeretném másokkal is megosztani.

A hétköznapok során kevesebb idő jut a főzésre, mint mondjuk hétvégén vagy ünnepnapokon.
Ezek a receptek segítséget nyújtanak a mindennapos főzésben.

Szeretettel: Kata

2013. november

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...